Teljesen normális reggelre ébredtem. Csörgött a vekker, bal kezemmel lecsapva leállítottam, kidöcögtem holdkóros léptekkel a konyhába feltenni a teavizet , majd visszabújtam a paplan alá, mint minden reggel. Még van időm picit szundikálni. Valamelyik gyerekem ébresztőórája úgyis újra jelez, mint minden reggel. Mama, felébredtem! – hangzik kisfiam kukorékolása az első emeletről, mint minden reggel. Ideje kinyitni mindkét szememet, képzeletbeli daruval felemeltetni fáradt testemet és miután megtaláltam a másik papucsomat is az ágy alatt, kibotorkálni a konyhába a reggeli készítéséhez, mint minden reggel.
Ilyenkor kicsit felpörögnek az események, mégis 3 gyerek , egy éhes kutya és egy “mindjárt-mennem-kell-az-irodába”-férj tolong a kis konyhában: A tea most fura, inkább kakaót kérek- fáradt vagyoook, muszáj mennem oviba?- melyik az én reggelim?- hol van az új müzli?- mama, öcsi meglökött!- nem találom a tegnap kinyomtatott irataimat, nem láttad?- fel húzod rám a zoknit, lécci?- elfelejtettem megcsinálni a leckémet, segítesz? – már megint almát adsz tízóraira?…?!??
Egy kávéval turbóztam fel magamat, enni adtam a kutyának, mindenkinek odaadtam-elkészítettem-kiraktam-levettem-feladtam-megtaláltam, amit keresett, mint minden reggel.
De valami azonban mégis más volt! Biztos már te is érezted, hogy ha valami változás van. Ilyenkor mintha a levegő is más illatú lenne. Másodpercek töredékei szaladtak el szemeim előtt, míg végigpörgetve az eseményeket, megtaláltam a hiányzó láncszemet. Egy gyerek hiányzott! Egy gyors “check” és voila, kitaláltam, ki nincs még sulikészülőben ezen a pörgős, teljesen normális reggelen. Legidősebb gyerekem hiányzott a pakliból, Zsu, a 12 éves nagylány.
Kinéztem az előszobába, hátha hallok hangokat vagy fényt, ami arra utalna, hogy nagylányom is felébredt, csak még “vacakol”. Mivel semmi érdekes nem ütötte meg a fülemet, nem volt más választásom, felmásztam a második emeletre, a padlássszobába, lányom csodabirodalmába. Először is alig tudtam kinyitni az ajtót, mert a túloldalon egy halom különböző ruhadarab feküdt a földön, épp az ajtónyílásban.
-Beengedsz kicsim? Ébresztő, 10 perc múlva indulnod kell! Tudod, még nincs hétvége, suli van. – csacsogtam, mint minden reggel és mosolyogva indultam a szoba belseje felé. Rövid pillantás a lányomtól, mint aki rájön arra, hogy ki is vagyok valójában, de se mosoly, se szia, se jó reggelt, csak egy mogorva monoton monológ: Menj ki! Még nem vagyok kész! Zavarsz! És ha elkések, az az én bajom, nem? Mit törődsz TE egyáltalán ilyesmivel? Ja, és nem fogok reggelizni, úgyhogy elteheted a szuper finom müzlidet a szekrénybe!
Hoppá! Én csak néztem a fejem elé , kicsit homályosan látva, de rájöttem, hogy nem álmodom, ez tényleg történik! Itt és most. És ez nem egy teljesen normális reggel! Ki cserélte ki a gyerekemet??? – villant át az agyamon a kérdés. Nyomtam még egy gyors puszit az arcára és mentem a dolgomra, ugyanis még lent a konyhában várt a teljesen normális reggel.
Aznap délelőtt nem ment olyan zavartalanul a munkám, mint máskor. Időnként elő-elő bukkant lányom durcás arca. MI történhetett? Nagyon vártam Zsu-t haza, meg kell tudnom, mi volt vele reggel. Az én kis indigóm, a kedves, aranyos, vidám, humoros, taplraesett, barátságos…lányom!
Aztán végre hazajött.
Nem vidáman csevegve ám a hugával mint mindig- hanem hangosan morogva. Nem puszival vagy öleléssel köszöntött, mint mindig, hanem “mit bámultok? “-ot vágott felénk .
Nem hagyott nyugton egy érzés, egy számomra idegen érzés.
Lehetséges ez?
A lányom bekamaszodott egyetlen éjszaka alatt?!
